Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

A mai szeletke az irodalom világából igazi klasszikus és általában kétkedő pillantások kísérik. De igenis kell ilyet is olvasni! Ezt én mondom, aki képes voltam érvelő fogalmazást írni arról, hogy Vavyan Fabel művei nem a ponyva kategóriába tartoznak (kész szerencse, hogy bölcs tanárnőnk a hülyegyerekeknek kijáró kedves türelemmel fogadta írói tevékenységem ilyetén alakulását). Úgyhogy ezt most jól becsülje meg a kedves közönség, ugyanis most nem ponyvának minősíthető és még csak nem is a könnyű műfajba tartozó művel fogok kedveskedni.
A Szerelem a kolera idején egy romantikus történet (köszönöm a felhorkanást és a megjegyzést, hogy a címből ez eddig is kitűnt). Igazából normális esetben eszembe sem jutott volna elolvasni, de mostmár úgy vélem, jó, hogy ráakadtam egy gyöngébb pillanatomban, amikor mindegy volt, mit olvasok, csak olvassak. Ennél szerencsésebb véletlent el sem tudnék képzelni!
A történet majdnem fél évszázadon át húzódik. Fermina Daza férje, Juvenal Urbino doktor sajnálatos módon elhalálozik, de az özvegynek nincs sok ideje gyászolni, ugyanis gyermekkori szerelme, Florentino Ariza megkéri a kezét. Elég meredek volt szerintem a helyzet, de ízlések és pofonok, nem igaz? Mindenesetre az volt az első gondolatom, hogy van ám bőr az öreg képén bőven, hogy a hullamerevség szinte még be sem állt, de már teszi a szépet Fermina Dazanak.
Ezek után volt szerencsém megismerni a fiatal szereplőket, hogyan alakult ki és át a sokféle érzelem egyik illetve másik szereplőben. Ezen a téren is tanultam sok újat. Pédául azt, hogy a kiállás és a kinézet milyen sokat számít. Azt, hogy az igazi szerelem micsoda tettekre sarkallja az embert. Azt, hogy milyen bonyolult a pasik lelkivilága. Komolyan mondom, addig sem gondoltam a férfilelket valami egyszerű szerkezetnek, de azóta meg vagyok róla győződve, hogy nem csak a nők gondolnak és éreznek furcsákat. Az én ízlésemnek mondjuk kissé "egyedi" volt a megoldás, ahogy Florentino Ariza azt kezelte, hogy Fermina Daza Juvenal Urbinot választotta. Igazi latinos temperamentum, komolyan mondom.
De a legmeglepőbb mégis a vége volt a történetnek. Úgy érzem, nem kéne elmondanom, de annyit elárulok: kalandos és nagyon romantikus, ahogy végre Florentino magához édesgeti Fermina Dazat. 
A nyelvezet és a stílus szerintem nem bonyolult, amint túltesszük magunkat a mi fülünknek különösen hangzó neveken, egyből könnyen olvasható és lebilincselő könyv. Nincs szükség ezek után Rosalindára és Barátok köztre, ez millió százalékkal felülmúlja ezeket a 'termékeket'. Nincsenek mondvacsinált konfliktusok, erőltetett helyzetek, csak egy szerelem nem mindennapi és különleges története. 
Jó olvasást kívánok!


Den.